Mindig az esőt várjuk

Mikor a pengével beléd vágnak nem kiabálhatsz. Szégyent hoznál a családra. Ez a szamburuk törvénye.

Összegyűltek a házunk előtt. Ez már azután volt, hogy leborotválták a hajamat és a fejemet vörösre festették. Anyám a hátam mögött, két szomszédasszony húzta szét a lábam. És ott volt a sárga szemű, aki mindig csak a bánat idején jön. Kezében a penge. Éles, mindent elöntő kín, csak csorog, csorog a vér, kunyhó hűvöse, keserű ital, sötétség, idegen álmok, verejték, félelem.

Mikor megkaptam az új ruhám, még nehezen jártam. A fülembe réz karikát tettek, ilyen csak a férjes asszonyoknak jár. Húsz tehén és egy zsák dohány az apámnak, tea és cukor a véneknek és már vittek is az új faluba.

Ott látom először. Haja fehér, megmaradt fogai barnák, szeme furcsán csillog. Kecskéket vágtak, táncolunk. Nevetnek. Parázsló ág a kezében, bemegyünk az ajtón. Sötét van, reszketek. Fáj, de nem tart sokáig.

A többi feleség segít a kunyhóépítésben. Körben gödröt ásunk, ágakat keresünk. Már csak sár kell és trágya, de a folyó messze van. Nagyon messze. A fejemről leborul a víz, megszidnak, újra kell menni. És újra és újra. Az ágakat beszúrni nehéz, sebes a kezem, de tapasztani jó, hűvös a sár, bent nem figyel senki.

Mind a nyolc gyereket ebben a kunyhóban szültem. Jött a sárga szemű, egyre lassabban, hozta a szúrós szagú növényeit meg a keserű italát.

Késik az eső. A teához nincs cukor. A fejésnél kevesebb a tej, minden kiszáradt. Tegnap is elpusztult két kecske. A folyóban kevés, zavaros víz. Kell az eső. Gyűjtöm a tűzifát, hozom a vizet, mosok a patakban, főzöm az ugalit.

Ez a gyerek olyan csendes. Tele az arca legyekkel.

Hívnom kell a sárga szeműt.