„Hát ez a Hans figyelmeztetett arra, hogy ha a muzsikus a zongorához ül, akkor hegyezzem a fülem, mert olyat még nem hallottam!”
Hans régi iskolatársam, aki rendszeres látogatója volt a ház nagy létszámú eseményeinek és most engem is meghívott. A társaság tagjai a legkülönbözőbb korosztályból valók voltak, minden héten találkoztak egy teára a vendéglátó hölgynél, Teréznél. Ő lelkes támogatója volt a kultúra terjesztésének, legyen szó festészetről, költészetről vagy zenéről. Szelíd iróniával fogadta, ha némely sznob vendég feltételhez kötötte az elismerést, csak a már tekintélyes neveket pártolva.
A mai vendég is új arc volt a társaság előtt, néhányan azon töprengtek, hova tegyék a társadalmi ranglétrán. Ez náluk nem volt mindegy, mintha a tehetség szimbiózisban lenne a vagyonnal vagy pozícióval.
A férfi a zongorához ült tehát, és egyelőre viselte, hogy néhányan tovább duruzsoltak, miután elkezdett játszani.
Kisvártatva szinte varázsütésre csend lett a teremben, szinte megállt a levegő.
A lágyan hömpölygő dallamok átváltottak határozott akkordokká. Szinte egy természeti jelenséget, egy vihar születését lehetett társítani a hangokhoz. A zenedarab túllépett a kor szokásos szonáta műfajának keretein, az érzelmek közvetlen hatását vitte bele a dallamba, az erőteljes ritmusváltásokba, mint kiderült: rögtönözve.
A hallgatóság megérezte, hogy nem műkedvelő vendég, hanem egy kivételes tehetségű művész ült a zongorához: a férfi, akiről az is kiderült, hogy a zenedarab a saját műve.
Hans ismerte már Teréz által a komoly külsejű zenészt, akiről csak annyit tudott, hogy Ludwig a keresztneve.
A zenedarab befejezését követően a csend átváltott ovációvá. Teréz tudta, hogy a „művész” nem igényli az ünneplést. Magában büszke volt rá, hogy ismerhette, és bemutathatta a barátai előtt.
Akkor még nem sejtette a társaság, hogy egy géniusz avatta be őket a világába.
4 válasz
Most azzon gondolkozom, és az érdekel, hogy Te, a mesélő ki is vagy? ?
Kedves Emese ! A történet tartalma szerint én lehetnék egy meghívott vendég Brunszvik Teréz otthonában, kb. a XIX. század elején. A mai valóságban egy zeneszerető, zongorázni is tudó nyugdíjas vagyok, aki örült, hogy tanulhatott írni.
Üdvözlettel: Edit
Sokat foglalkoztam a Brunszvik család sztorijával. Tudtad, hogy egyes elemzők szerint a Bruncik királyfi című mesében a Brunszvik név köszön vissza? Bethowen pedig állítólag megkérte Brunszvik Josephine kezét, de nem adták. Érdekes és nagyon sorsszerű, archetipikus mindkét lány sorsa. Érdekes, hogy pont ebbe a sztoriba engedtél betekintést. Tetszik
Köszönöm, kedves Emese. Nekem is érdekes új információt adtál.