A dzsip

Hunyorogva körülnézett a tetőn. Átfutott újra rajta, hogy talán rosszul értette a hangot. Apának más hangon szokott megszólalni. Az az öregember abban a dobozban talán nem is létezik.
Apa rádiós-szobájában lévő félhomály után a déli napfény összehúzta pupilláit. Meleg volt és a lihegés lassan múlt el. A tetőn a szurok néhol már olvadozni kezdett.

– Itt kell lennie – és elindult a tető városra néző oldala felé. Nem találta a kisautót, elindult hát körben a külső szegély mentén. Néha megállt, lehorgadt fejjel, de aztán mint, aki bűbáj hatása alatt van, gépiesen elindult. A karok keveset mozdultak, így a test szinte ringott. A zöld autó nem volt ott, ahol a rádió ígérte.

Leült végül a tető peremére és dúdolni kezdte az rádióbeli öregember dallamát. Lenn az utcán egy-egy autó lassított a lámpánál, majd megállt. Szemben a fagyisnál nem volt senki.

Hirtelen árnyék vetült rá, felnézett. Apa állt felette, fehér színű vakító pólóban. Mellette ott a kistestvér. Ahogy aznap látta.

­– Apa, szia, Sanyika? – megrázkódott. – Hagytál nekem fagylaltot? Apa keveset vett.
Sanyika apró alakja vibrálni látszott a szembe fényben, ott állt apa mellett. Csönd volt. Az apa végig simította a rövid haját, egészen hátra és leguggolt.

– Jani, nem kellene itt fenn lenned, mit csinálsz itt? Hogy kerültél ide? –  Leült.

 – Apa, azt mondta a rádió, hogy itt lesz fenn az elveszett dzsip. Amit Sanyika kapott szülinapjára, tudod! Azóta nincs meg, csak keresem. Különben is, itt láttam utoljára. Ugye, nem tört szét a földön? Leesett a dzsip is?

– Jani, bekapcsoltad a rádiót? – kérdezte apa. Máskor dühös lett volna, de most nem volt az. Átölelte. – Sikerült neked is beszélned vele? Megkérdezem én is. Meg fogom kérdezni, hogy hol van az a zöld dzsip, jó lesz? De, most menjünk le, kicsim, veszélyes itt.  – Szomorúnak látszott Apa szeme.

Felállt. Kinyújtotta a kezét – Huh, de magasan vagyunk!

– Apu…

– Majd, Apa neked sikerül majd megtalálni, ugye, amit elvesztettem?!

– Igen, meglesz, megtalálom. Megígérem, fiam. De most menjünk le.

Az apa és kisfia kézen fogva ballagtak a lejárat felé.

– Igen, megkérdezem majd a mindentudó öregembert a rádióban, hogy hol az az dzsip, ezt megígérem neked. És ha senki más, még ha én sem, de ő tudni fogja. – Apa arca komor lett. Összeráncolta a homlokát. De csöndben maradt.

A lejárathoz értek. Kinyitotta a csapóajtót és rátette a kezét a korlátra – Előre megyek, mindjárt gyere utánam! – és lelépett az utolsó lépcsőfokra. Megtörölte szemét, még egyszer visszanézett, ahol ott ültek az imént, és apa után hunyorogva elindult, vissza az elsötétített házba.