A döntés

A vihar engesztelhetetlenül tombol. A hideg novemberi eső folyamatosan veri az ablakokat. Már pirkad, halvány derengés fut végig a horizonton. Márk egyedül ül a megvilágítatlan nappaliban. Ágak árnyékai táncolnak a falon, mint eltévedt szellemek. Márk is szinte kísértetnek érzi magát, mint aki itt ragadt a két világ között. Luca elvesztése óta, rögeszmésen ragaszkodott a tények újra és újra történő elemzéséhez. “Éjjeli mozinak” nevezte el magában, ahol élete filmje pereg, és az Ördög kezeli a vetítőgépet. Márk már régen döntött, de most mégis tépelődik. Tényleg jobb lenne hagynia a múltat? Előre néznie, ahogy azok a flancos önsegítő könyvek javasolják? Megtartani a feleségének tett ígéretet és nem keresni a válaszokat? Egyáltalán, a halottaknak tett ígéretet meg lehet szegni? Miközben az egész maga az őrület?

-Tudom, hogy nem vettem komolyan a tüneteket – az igazságot hangosan kimondani, mellbevágóbb volt, mint gondolta – Akkor sem gyanakodtam, mikor már hetek óta, két órákat aludtál és akkor sem, amikor egy késői órán azt mondtad nekem, téged megszólított az éjszaka. Ott akkor kellett volna tennem valamit – Márk hangja itt elcsuklik. Bűntudata, szomorúsága és dühe egyre kézzelfoghatóbbá válik – Pedig, hittem neked. Hittem, hogy minden rendben lesz. Hogy is mondtad? – teszi fel a kérdést – Egyedül kell lenned, mert ehhez sok vagyok? Elképzelhető drágám, hogy soknak érezted, hogy segíteni akarok, de ez volt a helyes lépés. Nem lett volna szabad, hogy elengedjelek, hogy űzött vadként távozz, és zárt koporsóban térj haza – teszi hozzá dühösen.

Ez az a pont, ahol Márk legszívesebben visszaforgatná az idő kerekét. A két hónappal ezelőtt ígéretet tett, hogy nem követi és nem keresi a feleségét. Őt viszont megkereste valami, amelyre máig nem talált magyarázatot.

Aznap este, ahogy Luca elindult a végzete felé, Márk nyugtalan álomba merült. Az álmában az ágyában feküdt. Egy rossz érzés, egy gonosz sejtelem miatt váratlanul felriadt. Lucát keresve megfordult. Döbbenten nézett farkasszemet az iszonyattal. Két mély üreggel. Az, ami az ágyukban hevert, úgy nézett ki, mint Luca, úgy nyúlt felé mosolyogva, ahogy a felesége szokott. De az a végtelen sötétség, amely a szemek helyén lakozott az minden volt csak emberi nem. Üvöltve ébredt, közben leesett az ágyról, leverve a lámpát. Gyorsan a kapcsoló után tapogatózott és felkapcsolta a villanyt. Egy pillanatra újra látta a szem nélküli rémet, ahogy álnok mosollyal felé nyúl. A valódi lidércnyomás ez után következett. Egy rendőrségi hívás és soha nem látta többet élve a feleségét.

Márk figyeli a vihar tombolását és arra következtetésre jut, hogy a sors is azt akarja, hogy maradjon veszteg. De nem fog. Ő sosem add fel semmit és most is azt fogja tenni, amiben a legjobb: a miértekre választ találni. Mert a szörnyek nem az ágy alatt bujkálnak. Megtalálnak bárhol. Nem szabad megadni magát nekik. Amíg nem adja fel, addig legyőzhetetlen.

Döntött. Elmegy oda, ahol az egész kezdődött. Megkeresi felesége elrejtett válaszait, még ha azt ígérte is neki életében, hogy ezt nem teszi. A holtak nem kérik számon a be nem tartott ígéreteket. Ők csendesen fekszenek, mint a hideg téli föld. Márk egyedül van és az álmos reggeli fény beragyogja. Szél támad, körbetáncolja az udvart. Egy holló tollát pörgeti szüntelen. Magasra emeli és elfújja messzire.