„Andrea ekkor értette meg, hogy mindent elveszített. Nem csupán arról volt szó, hogy az új élet, amit választott, fárasztó és állandó szereplésre kényszeríti, de hazug is. Önmagát csapta be, olyan értékeket választva, amelyek csak pillanatnyi kielégülést tartogatnak. Végignézett magán, és csak azt látta, mintha egy vállfa lenne a többmilliós cuccok alatt. De hol vagyok ebben én? – kérdezte hangtalanul.”
Mi az a minden, amit elveszített? Tompult aggyal alig tudta sorba rakni az „elveszett paradicsom” tételeit, bár nem akarta, hogy az önsajnálat úrrá legyen rajta.
Itt, Portugáliában most felidézheti sok évvel ezelőtti álmait, amelyek ma már talán haza húznák.
Nem sok barátja, családtagja volt, aki helyeselte, vagy legalább megértette volna öt évvel korábban, amikor az orvosi egyetem elvégzése után nem rezidens lett.
Élete egyszeri lehetőségeként értékelte az ajánlatot, amelyet a nemzetközi hírű divattervezőtől kapott egy lisszaboni bemutatóterem vezetésére, az ottani vállalkozás megszervezésére.
Ismeretségük onnan eredt, hogy Andrea az egyetemi évek alatt – elvégezve egy modell tanfolyamot – rendszeresen szerepelt a fővárosi, sőt egyszer-egyszer a külföldi bemutatókon is. Élvezte a szépség világát, a sikeres szerepléseket, az írígyelt elegáns programokat. Kivételes adománynak látta a divatvilágba való beépülést, úgy érezte, nem csupán szimpla szereplőnek tekintették. A divatkreátor nem volt egy hétköznapi egyéniség, mégis néha elfogadta Andrea extravagáns ötleteit az alkotásaihoz.
A felvett ruhákban képzete szerint különböző szerepeket töltött be – a decens hivatalnoknőtől a hivalkodó luxusfeleségig, és ezt nagyon élvezte.
Alapvető életcélját, az orvosi hivatást- az egyetem befejezése után- úgy gondolta, átmenetileg félreteheti, hiszen „hosszú az élet”. Hozzájárult ehhez a kitérőhöz az, hogy az utolsó gyakorlati helye egy körzeti rendelő volt, ahol a középkorú orvos a kiégettség mintapéldáját szolgáltatta. Megfogalmazása szerint a mókuskerék elviselhetetlenségét a pénz sem enyhítheti. A napi rutin: 40 beteg, vérnyomás mérés, beutaló a szakrendelésre, receptírás végeláthatatlan ismétlődéssel. Andrea legrosszabb élménye az volt, hogy a doktor minden beteget azzal a felszólítással fogadott: Mondja a panaszát! – fel sem nézve az íróasztalától.
Talán a kényelmesség, talán a lelkesedés átmeneti hiánya okozta, hogy nem keresett más tapasztalatot, bele ragadt a rossz érzés pillanatnyi hatásába.
Ekkor jött a külföldi karrier lehetősége, amely komoly, érdemi munkával is kecsegtette. Ráadásul spanyolul is jól beszélt, most ez kapóra jöhet.
Csodálatosan indult a vállalkozás, jó kapcsolatokat tudott kiépíteni a programok szervezéséhez, amelyek számára mindig szereplést is jelentettek. Úgy érezte, folyamatosan a hétköznapi élet szintje fölé tud emelkedni. El tudta varázsolni a nézőket a „körítéssel”, a behízelgő zenével, a ruhákhoz illő fényekkel, sőt illatokkal. Sokáig fenntartotta az érdeklődést a közönség előtt Lisszabonban is a ruhák kiemelkedő egyedisége, extravaganciája.
Andrea élvezte az újabb és újabb, ötletes programok sikerét, a sokirányú szereplést. Eltelt azonban már fél évtized, és egyre inkább rutinná vált a kifutón zajló események szervezése és a szereplés maga is.
Egy banális kis baleset miatt be kellett mennie egy helybeli kórházba, ahol néhány napig bent is maradt. Mivel sebészeti kezelést kapott, súlyos betegekkel került egy szobába. Egyetemi hallgatóként, a gyakorlatokon felszínesen látta csupán a kórházi munkát. Most mégis jó érzés volt, hogy eszébe jutottak a latin szakszavak a viziteken hallottakhoz kapcsolódva.. Arra is volt ideje, hogy végig gondolja, milyen protokoll alapján kell otthon egy ilyen epeműtétet lebonyolítani, mint amit a szobatársa átélt.
Egyszercsak a szemben lévő ágy feletti monitoron azt látta, hogy a sinus hullám vészjóslóan eltorzult.
Ezt tudnom kellene, hogy tachicardia vagy pitvar fibrilláció ! – gondolta. Nem töprenghetett tovább, azonnal csengetett a nővérnek, hogy hívjon orvost, de ne sebészt, hanem kardiológust!
Szerencsére időben. Közben kicsit elfacsarodott a szíve. Ő csak ennyire hivatott ?
Otthon egy meglepő hír várta. Megérkezett a divattervező tulajdonos – amint szokott legalább negyedévenként -, de most nem rutin látogatásra jött.
Bejelentette, hogy az üzletet más országba fogják áttelepíteni, ahol már készen is áll minden a fogadásra: épület, ruhák, emberek. Itt már nem számít Andrea munkájára.
Nem nyílt meg a föld Andrea alatt, nem átkozódott, csak állt a cég legdivatosabb ruhájában.
Arra gondolt, lesz még ebből orvosi köpeny?
Egy válasz
Nagyon tetszik, bár nem egyértelmű, hogy mindent elveszített. Egy ember több területen is lehet sikeres. Ha Andrea az orvosi pályához tér vissza, később akkor is a szép emlékei között lesz a divatszakmával kapcsolatos kitérő.