Testvérek

Ez a vita már nem először ismétlődött meg köztük, mióta az anyjuk ágyban fekvő beteg lett. Újra és újra elővették, hogy kinek a feladata az idős asszonyról gondoskodni, és majd eltemettetni.

A mai veszekedés azonban még a korábbiaknál is hangosabb és ádázabb volt. Az idős asszony egy vegyes sváb-magyar faluban kilenc gyereket szült. Nyolc maradt életben és nőtt fel. A két idősebb fiú 1919-ben Amerikába emigrált. Két lány apáca lett, kettő férjhez ment, és a faluban lakott. Az ötödik lányt nem adták annak, akit szeretett, ebbe bele is őrült kicsit. A legkisebb, utolsóként született fiú, az anyja kedvence, a szülői házban maradt, ő lett a gazda. Az enyhén hibbant lány az anyjával lakott a ház oldalszobájában. A konyhából nyíló kicsi oldalsó szobában csak két ágy egy sublót és egy asztal fért el. A tágasabb első szobában a legkisebb fiú lakott a feleségével és a gyerekeikkel. A közös hitvesi ágyon kívül egy kasztni, sublót, egy asztal, székekkel, a legkisebb bölcsője és a nagyobb gyerekek ágya kapott helyet a cserépkályhával együtt.

A tornácos ház nem volt nagy, a legkisebb fiú felesége ezért is húzódozott attól, hogy az anyósához költözzön. Azt szerette volna, ha házat építenek az urával, lett is volna min, örökölt egy telket. A férje azonban nem hagyta el az édesanyját.

A ház olyan volt, mint a faluban a többi sváb paraszti ház, azzal a különbséggel, hogy nem kettő, hanem csak egy első szoba és egy oldalszoba volt benne. Ezeken kívül csak egy nagy konyhából, egy spájzból és egy kamrából állt. A hátsó udvart egy hatalmas cifra csűr zárta le, ez szolgált a termés, a takarmány és a szekér tárolására, itt csépelték a gabonát.

– Gondoskodjon róla az, aki kapta a fogatot, meg akié majd a ház lesz – kiabálta az egyik lány ura és kihívóan nézett a sógorára.

– Nem azt kértem, hogy vegyétek magatokhoz, csak azt, hogy segítsetek az ápolásban – dörrent fel az otthon maradt fiú. Négy gyerek ugrál az asszony körül, az ötödik úton, értsétek meg, hogy nem győzi egyedül. Na és tudjátok, hogy anyánkkal nem könnyű – tette hozzá csendesebben.

– Mindenkinek megvan a maga baja, oldjátok meg, ahogy tudjátok – szította újra a veszekedés tüzét a lány, támogatva az előbb szóló urát.

Olyan hangosan veszekedtek, hogy az anyjuk nagy erőfeszítéssel kikelt az ágyból, és megállt az oldalszoba ajtajában. Mind elhallgattak és döbbenten nézték.

– Még élek – mondta keményen. Felesleges veszekedni, mert ha meghaltam, úgyis el fogtok temetni, mert büdös leszek.

Szégyenkező, súlyos csend telepedett a konyhára. Csak az idős asszony nyögését lehetett hallani, ahogy a lány, aki nem szállt be a vitába, visszavezette az anyját az ágyba. A többiek még mindig hallgattak, így tisztán hallatszott az ajtó nyikordulása is, ahogy bezárta maga után.